Meghasadtam.Tudom,hogy nem ő kellett nekem,hogy nem ő rá volt a legnagyobb szükségem.
Mégis,valamilyen különös csoda folytán Őt akartam.
Tökéletlen,esetlen, hajladozó,és közel sem biztonságos.
Csöppet sem volt szükségem arra,hogy elbizonytalanítson. Hogy elszakítson a szavaimtól.
De megtette,én pedig hagytam neki.
Talán szánt szándékkal, talán a tudtom nélkül.
Nem tudom.
De mind hiába volt. Csak egy emlékkép emlékeztet rá.
Csupán pár szó,amit képtelen vagyok kiverni a fejemből.
Pár mozdulat.
Egy kevés hiányérzet.
És tömérdeknyi könny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése