320.*

Felemészt a tudattalanság,a múlt,az elmúlás. Egyszerre várom a folytatást,és félek a jövő hozta bizonytalanságtól. Lehet,hogy még mindig benne él a lelkembe? Talán onnan táplálkozik,így leszívva az összes életerőm? Minden ködös körülöttem,minden fájdalomba burkolózik. Nem érzem magam annak az embernek,aki akartam,és akarok lenni. Eltűntem az ismeretlenbe..
Mindenki csak egy színész,valós élet nélkül. Próbálok a jövőmbe kapaszkodni,és legkevésbé visszavágyni a múltamba. De ahogy a szívem szétrepedezik,és ahogy érzem hogy fáj,nincs erőm.. elpárolog lassan,mint egy pohárnyi víz. Könnyedén,nyomtalanul,visszahozhatatlanul.
Még mindig vissza akarom kapni a világom,ami tőled volt teljes. Hova lettél? Mért hagytál itt?
Bárcsak visszakaphatnálak.. Vagy kaphatnék valami újat. Ami ugyanúgy eltorzítja a boldogságom. Egy újabb illúzió,ami mosolygásra késztet pár másodpercig.. Bárcsak.