Mindegy, hány év telik el, egy mondatot mindig őrzök a szívemben: majd találkozunk.

2013. május 7., kedd

336.*


Large

S igaz,hogy a szeretet ragasztóként vészelteti át az emberek számára a csökönyösséget.
De még mindig nem értem..mért próbálunk szóval harcolni? Hálás akartam lenni,megakartam hallani,az éjszakai sikolyod. Mikor üvöltve szaladsz hozzám,és várod a jobbat. Nem az én nevemet mondod.
Nem engem akarsz. Mégis tőlem várod a megváltást.
Nem téged akarlak. Búcsú szó,és útmutatás helyett csak pár marasztaló vallomást kapok.
Talán,csak addig kellett fognunk a másik kezét,ameddig meg nem láttuk az előttünk kitaposott ösvényt.
Talán nem az én szerepem töltöm be,csak egy elvesztegetett embert próbálok pótolni.
Hagyományos módon elköszönünk,és vissza sem nézünk. Vissza sem néztünk.
Itt az idő,végre dönteni.
Mi,vagy te és én?
Ha jól döntünk,megoldást kapunk.
Ha rosszul..A mostani szenvedést kétszeresen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése