A pillanat szépsége abban rejlik, hogy elillan. justsmile*: 845.

2013. december 29., vasárnap

845.

Elrejtjük az érzelmeinket, fal mögé rejtőzünk. Majd eljutunk arra a pontra, amikor már azt se tudjuk, ki mit gondol vagy érez. Akaratlanul is, de mesterei leszünk az álcázásnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönlek.

Tudod én erősnek lenni is tőled tanultam. Talán ebben értem el a legnagyobb eredményeket. Mindig tanítottál, hogy ne törjek össze a pillanatok súlya alatt. Volt mikor már nem is esett jól, hogy ennyire keménynek akarsz látni. De végül mégis sikerült. Magam sem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül meglátom a talajt újra. Nincsenek még új várakról álmaim. De már nem nézek vissza. Már tudom, hogy akinek szíve van, azt mindig összetörik. De az ember rengeteget tanul közben. Ha figyel. Hálát adtam érted minden nap, és erőt kaptam tőled egy új úthoz. Köszönlek.

Meríts erőt!:-)

Azt hogy mennyi és milyen hullámvölgy van az életedbe nem tudod szabályozni. Egyszerűen csak élni kell. Tenni a dolgod és mellette amit te tudsz szabályozni abból a legtöbbet kihozni.De mindig arra kell törekedni,hogy mindenből a jót hozd ki. Ne fogadd el hogy rossz a kedved.Ne törődj bele. Tegyél ellene és érezni fogod ahogy jössz ki a gödörből. Ha meg történik valami,akkor nem esel vissza mert azt gondolod,hogy "a francba,az élet ugyanolyan mint ezelőtt, egyszerűen csak történt valami".Amit úgy kell elképzelni,hogy mész egy úton és ott egy szikla.Ha erre felmászol miért jó ott maradni a szikla tetején és gondolkodni ezen az egy problémán? Sokkal jobb ha leugrasz róla, és akkor ugyanazt, ugyanolyan utat látsz magad előtt mint amilyenen a szikla előtt voltál.Mész tovább és kész. Haladsz az életbe.És akkor jönnek újabb meg újabb dolgok, siker élmények, negatív tapasztalatok. A lényeg,hogy semminél nem lehet leállni gondolkozni. Mert akkor beesel a gödörbe..

Jelenlegi kedvencem!

Úgy érzem az első nagyobb csalódás után már bármit kibírunk. Rájövünk, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne pótolni és elfelejteni. Idővel arra is rájövünk, hogy nem vehetjük magától értődőnek, ha valaki mellettünk van, mert bármikor elmehet. Ahogy mi is bármikor tovább léphetünk. És amit még megtanultam az első nagyobb fájdalomból az az, hogy értékelni kell a másikat! Nagyon kell értékelni. Nem szabad valaminek annyira hétköznapivá válnia, hogy ne küzdjünk érte! A mosolyokért, a szerelemért, a szép szavakért, a boldogságért - ezekért megéri küzdeni...