Néha nem szeretek álmodni, mert félek a gondolattól, hogy az álmaim örökre csak álmok maradnak. Félek, hogy semmi közük nem lesz majd a valósághoz. Az én valóságomhoz. De én akkor is tovább álmodok, mert álmodnunk kell, és hinnünk, hogy elérhetjük azokat, a legszebbeket, bármilyen távol is vannak tőlünk még most. Minden reggel mosollyal az arcomon fogok majd felkelni azzal a gondolattal, hogy mindent megteszek értük, mindent beleadok, kitartok, kockáztatok, ha kell. És pontosan azért nem fogom soha feladni, mert tudom, hogy előbb vesztesnek kell lennünk, hogy később igazán miénk lehessen a győzelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése