Úgy érzem az első nagyobb
csalódás után már bármit kibírunk. Rájövünk, hogy nincs olyan ember, akit ne
lehetne pótolni és elfelejteni. Idővel arra is rájövünk, hogy nem vehetjük
magától értődőnek, ha valaki mellettünk van, mert bármikor elmehet. Ahogy mi is
bármikor tovább léphetünk. És amit még megtanultam az első nagyobb fájdalomból
az az, hogy értékelni kell a másikat! Nagyon kell értékelni. Nem szabad
valaminek annyira hétköznapivá válnia, hogy ne küzdjünk érte! A mosolyokért, a
szerelemért, a szép szavakért, a boldogságért - ezekért megéri küzdeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése